Tizenkilenc évesen a Felvidékről érkeztem Magyarországra, akkor még kizárólag a jogi tanulmányaim elvégzése céljából. A számomra idegen környezetbe könnyen beilleszkedtem és méltón álltam meg a helyem a Debreceni Egyetemen, ahol 2006-ban sikeres jogi államvizsgákat tettem.
Jogi pályám kezdeti éveiből talán legnagyobb sikeremként azt könyvelem el, hogy 2008-ban egy európai közösségi jogász ügyvédi irodájában helyezkedhettem el, ahol a Szlovák Ügyvédi Kamara bejegyzett ügyvédjelöltjeként kamatoztathattam egyidejűleg a szlovák nyelvtudásomat és a magyar jogi ismereteimet.
Mintegy két év elteltével megszületett szeretett kisfiam, így egy rövid időre megszakítottam a tevékenységemet.
2011. őszén tértem vissza a pályára, és több mint nyolc éven át a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara bejegyzése alatt egy neves ügyvédi irodában tehettem szert igen sokrétű joggyakorlatra, kezdetben ügyvédjelölti, majd alkalmazott ügyvédi státuszban. Emellett 2018-ban ellenzéki jelöltként helyi önkormányzati képviselő-testületi mandátumot szereztem.
A magánéletemben időközben beállt változások nyomán született meg bennem az elhatározás, hogy új lakóhelyemen, Tatabányán, immáron egyéni ügyvédként folytassam azt a tevékenységet, amely bár számtalan kihívással, de egyúttal elégedettséggel és örömmel tölti meg a mindennapjaimat.
Ügyvédi irodám székhelye: 2800 Tatabánya, Szelim út 134/E.